top of page
cute-little-kids-dancers-dance-studio_green.jpg

TANULJ VELÜNK!

Induló tanfolyamainkról bővebb információt az alábbi elérhetőségeken kérhetsz:

Császárné Illés Andrea:

20/555-44-38 vagy info@dancelandtse.hu

INDULÓ TANFOLYAMAINK

Minden korosztálynak új kezdő csoportok minden ősszel indulnak, jelentkezés nyár folyamán és még szeptemberben lehetséges. Igény esetén tavasszal is indítunk csoportokat.

 

Aktuális információkat facebook oldalunkon találhatnak induló tanfolyamainkról!

 

A következő csoportok in​dulnak (megfelelő létszám esetén):

Manó Táncelőkészítő (3-4 éveseknek)

Luna Táncalapozó (5-6 éveseknek)

Nova Stella Lányformáció (7-11éveseknek)

Gemma Girl's Lányformáció (12-16 éveseknek)

Balett (7 éves kortól)

Felnőtt páros hobby tanfolyamok

Esküvői táncoktatás

 

Előzetes bejelentkezés feltétlenül szükséges!

Császárné Illés Andrea: 20/555-44-38 vagy info@dancelandtse.hu

 

 

Manó Táncelőkészítő
3-4 éveseknek

A MANÓ csoportba 3-4 éves gyerekeket várunk. Ezen az órán, a játékosság mellett jól átmozgatjuk a gyerekeket, mely segít nekik a testtudat kialakításában. Először csak könnyebb, koruknak megfelelő, élvezetes táncokat, mozdulatokat és koreográfiákat ismernek meg.
A tánc ebben a korban csupa móka és kacagás! Ha jól terelgettük őket, később már képesek lesznek összeszedetten, majd párban is mozogni. Fejlesztjük a tartást és a ritmus érzéket, mindemellett a hajlékonyságra is szert teszünk. A tanulás kis korban utánzás útján történik. A gyerekek így sajátítják el azokat a képességeket, melyek a csoportváltáshoz szükségesek lesznek. Célunk, hogy megalapozzuk önbizalmukat, nyitottságukat és bátorságukat. A visszahúzódó gyermekeket igyekszünk ösztönözni, az aktívabb gyerekeket pedig lekötni. Fontosnak tartjuk, hogy a kicsik jól érezzék magukat az órán, legyen sikerélményük és mosolyogva jöjjenek ki a táncóráról.

LUNA Táncalapozó.jpg

Luna Táncalapozó
5-6 éveseknek

5-6 évesen már elég fejlettek a gyerekek ahhoz, hogy képesek legyenek koncentrálni, megérteni és megcsinálni azt, amit fejlődésük szolgálatába állítunk. Erre és a kíváncsiságukra alapozunk, de a legfontosabb számunkra, hogy a tánc örömforrás legyen, ahol ki is fejezhetik magukat. Ilyen korban a gyerekek már érzik, ha jók valamiben és azt is, ha kevésbé sikerülnek a dolgok. Ezért igyekszünk olyan élvezetes koreográfiákon keresztül megtanítani őket a különböző táncok alapjaira és mozgásvilágára, ahol biztosan lesz sikerélményük is. Ahogy haladunk észreveszik, hogy egyik tánc könnyebben megy, míg a másik esetleg nehezebben. Így kialakul a kedvenc táncsorrend is, már érzik melyik tánc áll közel hozzájuk. Ezért nagyszerűek ezek a táncok. Sokszínűek, mint a gyerekek, varázslatosak, mint a gyerekek fantáziája!

Nova Stella Lányformáció
7-11 éveseknek

Mivel a társastáncok tanulása főleg a lányokat vonzza érdemes lányformációban folytatni a tánctanulást. Sajnos kevés fiú veszi a bátorságot, hogy igazi partner és vezető legyen egy páros sportban. Itthon nincsen ennek még igazi kultúrája. Így a formációs tánctanulás szintén választható út. Mindamellett, hogy rengeteget lehet tanulni és fejlődni, sok lány csapatban sokkal jobban, komfortosabban, magabiztosabban és felszabadultabban érzi magát. Itt, szezonról szezonra új koreográfiák készülnek, új ruhákkal kiegészítve. Olyan, mintha évről-évre új utazás, új világ várna a lányokra, hiszen mindig egy új tánc keríti hatalmába a csoportot. Ha a csoport elég elszánt és összeszokott már, lehetőség van fellépéseken is részt venni. Csatlakozz a Nova Stella, „Új Csillag” lányformációs csapatunkhoz!

03.jpg
Modern Ballet Dancers_edited.jpg

Gemma Girl's Lányformáció
12-16 éveseknek

Gemma Girl’s, avagy „Ékkő lányok”. Ennél a korosztálynál már olyan mértékben fejlődik a személyiség a táncon keresztül, hogy látványos változáson mennek keresztül a lányok. Nem csupán nőiesednek, hanem igényesség, érzékenység és szépség mutatkozik meg minden mozdulatukban, minden gondolatukban. Valljuk be, nem kis dolog, amit a tánctól kaphatnak a hölgyek. Sok történetet ismerek már. Van, akinek a tánc segített, hogy megélje nőiességét. Van, akit a félelmektől, gátlásoktól szabadított meg, amit gyerekkora óta hordozott. Van, akit teljesen átformált testileg, lelkileg. Egy közös az ő történetükben. Mindannyian rátaláltak Önmagukra. Amikor táncukat nézzük, feleszmélünk, hogy a kislányok, igazi nővé cseperednek. Jó helyen vannak és egy csodálatos utazásnak a részesei, mely sokszor egy életre összeköti őket. Kell ennél több?

Balett
7 éves kortól

2022-től szeretettel várjuk az iskolásokat balett órára. Nagyszerű lehetőség ez azoknak is, akik már megkezdték nálunk a tánctanulást. A balett segít a gyerekeknek a jó tartásuk és a jó hozzáállásuk kialakításában mindamellett, hogy egy különleges világba kalauzolja őket. A tánctanulás során is használjuk a balett alapokat mindamellett, hogy nagyszerű flexibilitásra tehetnek szert a gyerekek. Ahogyan a tánc is, a balett is fejleszti a logikai képességeket, a térlátást, hozzájárul a megfelelő izomzat kialakításához. Fejlődjünk együtt!

Lacing Up Shoes
man-woman-dancing-argentinian-tango-2 copy_.jpg

 Felnőtt páros
hobby tanfolyamok

A felnőtt hobby tanfolyamainkon párok és házaspárok töltik jókedvűen az estéiket. A cél, hogy heti egy alkalommal minden páros ki tudjon kapcsolódni. Fontos a mai felgyorsult világban, hogy megálljunk egy kicsit, levezessük a stresszt és csak a párunkra tudjunk koncentrálni. Ezeknek az óráknak ez a legfontosabb célja. Latin amerikai és standard táncokat tanítunk úgy, mint: szamba, cha-cha-cha, rumba, jive, angol és bécsi keringő, tangó. Töltődj újra velünk, szánj minőségi időt párodra! Ezt mindenki megérdemelné.

Esküvői táncoktatás

Egyesületünk tanárai segítenek hozzájárulni a nagy nap csodálatos eseményéhez. Segítünk kiválasztani a Nektek megfelelő zenét, koreográfiát, pontosítjuk az elképzelést és kihozzuk belőletek a maximumot! Magánóra keretén belül tanítunk. Keress minket bizalommal! 

Wedding Dance
bottom of page